Posts Tagged ‘Kovács Kati’

Magyar Dal Napja Eger 2011 Zenei könyvtár színpad

Tuesday, September 13th, 2011

Magyar Dal Napja - Kovács KatiSzeptember.11-én, vasárnap mi is részt vettünk a Magyar Dal Napján, így mi is ki tudtuk nyilvánítani a magyar művészek által létrehozott értékek iránti tiszteletünket. Ezúttal nem másnak, mint Kovács Kati művésznőnek a tiszteletére játszhattunk Kabai Rozival együtt.

Négy után érkezett  Kovács Kati, aki a “Rock and roller” c. kiállítás megnyitója volt, elkísérte egy másik legenda, Koncz Tibor zeneszerző is.

Gyermekrajzokra számított és őszintén meghatódott, amikor mintegy életművének  kiállításával találta magát szemben. Ahogy mondta, őt még nem állították ki még a fővárosban sem, külön öröm, hogy abban a városban történt, ahol 20 évig élt.
Kiderült, hogy sokáig a könyvtár szomszédságában lakott, a nézők között több olyan is volt, akik szomszédjai voltak. Végtelenül kedves, dinamikus személyiség, minden sztárallűr nélkül, megtartotta természetességét.

Magyar Dal Napja - Kovács Katival

Kiss Richárd, Kovács Kati, Kabai Rozi, Kiss Norbert

Mi, közben felkészültünk a művésznő tiszteletére feldolgozott Most kéne abbahagyni c. szám előadására. DE amint belekezdtünk, Kovács Kati spontán felugrott Rozi és Ricsi közé és velünk együtt énekelte a dalt, persze rögtön megilletődött mindenki, erre nem számítottunk. Óriási és felejthetetlen élmény volt ez számunkra. Még most is hihetetlen számomra hogy Kovács Kati művésznővel együtt adtunk elő egy slágert. Ráadásul nagyon jó kis hangulatot is sikerült varázsolni a könyvtárba, mindenki felszabadult és megszabadult a protokolloktól. 🙂 Örülünk, hogy mi is részt vehettünk a könyvtár Magyar Dal Napi programjában.

Magyar Dalp Napja - Kovács Katival

Kiss Richárd - Kovács Kati

Magyar Dal Napja

Saturday, September 10th, 2011

Már folynak a próbák a vasárnapi Magyar Dal Napjára. Ugyanis egy meglepetés számmal készülünk Kovács Kati művésznő tiszteletére. Kabai Rozit (ének) fogjuk kísérni gitárral és csörgővel a Bródy Sándor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjtemény Magyar Dal Napi rendezvényén (17:00 körül).

Nagyon örülünk, hogy mi is részt vehetünk a Magyar Dal Napján. Egy közös kép a próbák előtt:

NKR-Band-Magyar-Dal-Napja

Kiss Richárd - Kabai Rozi - Kiss Norbi